Megérkezett az ősz, így a városi parkokban, utcákon sétálva gyakran találkozhatunk a földön heverő, barnán fénylő gesztenyékkel, amelyek a gyerekek nagy kedvencei. Most arról esik szó, hogy milyen felhasználási módjai vannak a gesztenyének. Meglepő dolgok következnek.
1. Fogtisztító
A gesztenyéből készült por remekül tisztítja, fehéríti a fogakat, és még a fogínyt is védi. Tisztítsunk meg egy gesztenyét, azaz hámozzuk le a külső héjat, majd a belsejét daraboljuk fel, szárítsuk meg, majd a végén daráljuk porrá. Ebből a porból kell majd a fogkefére tenni, és fogat mosni. A csodás hatás nem marad el.
2. Fürdővízbe
Egy evőkanál gesztenyeport szórjunk bele 0,5 liter vízbe, és hagyjuk állni egész éjszaka. Másnap főzzük fel a folyadékot, majd szűrjük le, és öntsük bele a fürdővízünkbe. 20 percig merüljünk el a kádban, így javulni fog a vérkeringésünk, a bőrünk pedig feszesebb, fiatalabb lesz.
3. Mosás
A gesztenye por remekül megtisztítja a ruhákat, köszönhetően a szaponinoknak, amelyeket tartalmaz. A kellemes illat mellett, ha kézzel mossunk, még a bőrünk is puhává, selymessé válik.
4. Hajmosás
Egy hónapig mossuk hajunkat gesztenyéből készült porral, és megszűnik a zsírosodási probléma, és a hajhullás is megáll.
5. Arcmaszk
Két evőkanál gesztenye porból és kevés vízből keverjünk krémet, majd azzal kenjük be az arcunkat. Hagyjuk 10 percig magunkon, majd langyos vízzel mossuk le.
6. Tusfürdő
Egy tálba tegyünk bele 3 evőkanál gesztenye port, annyi vizet, hogy krémmé váljon, és mehet bele 1-2 bio illóolaj is. Ezután jöhet a zuhanyzás, csak vigyük fel a testünkre a készítményt, és utána mosakodjunk meg.
7. Finom is
Itt viszont ehető gesztenyét kell felhasználni, amelyből ínycsiklandó süteményeket készíthetünk.
8. Levéltetvek ellen
Hogy megóvjuk a növényeinket a kártevőktől, egy nagy fazékba tegyünk bele 10 evőkanál gesztenye port, majd öntsük fel vízzel, Forraljuk fel 20 percig, majd ha kihűlt, öntsük át egy szórófejes flakonba, és fújjuk be az oldattal a levéltetves növényeket.
9. Masszázs
Masszázs olajba tegyünk bele egy kevés gesztenye port, és azzal kenjük be a testünket, így megelőzhetjük a visszért és az ízületi gyulladásokat.
10. Molyellenes hatás
Egy kisebb kilyukasztott műanyag zacskóba tegyünk bele pár gesztenyét, kössük össze a zacskót, végül helyezzük el a ruhák között, hogy elűzzük a molyokat.