Horváth Tamást először a Megasztárban láthattuk 16 évesen, majd később a Csillag születik tehetségkutató műsorban is feltűnt - ez hozta meg neki igazán az ismertséget. Erre a műsorra bátyjával együtt jelentkezett, de a zsűri végül szólóban adott esélyt neki.
Azóta pedig szép sikereket ér el - sőt, jelenleg a Sztárban sztár egyik versenyzője. A műsor hamarosan indul, Tomi pedig a szerep kedvéért megvált már-már ikonikusnak számító borostájától. Mindezt Facebook élő bejelentkezésben tette.
Szakáll nélkül pedig szinte felismerhetetlen, sokan megjegyezték, hogy úgy néz ki, mint egy 16 éves tini.