Quantcast
Channel: Alizetics Magazin
Viewing all 4077 articles
Browse latest View live

Meglepő titok: női ruhába bújt Vámos Miklós

$
0
0
Meglepő titokról lebbentette fel a fátylat Vámos Miklós (66)!
A népszerű író bevallotta, hogy karakterei hiteles leírásához gyakran nőnek öltözik. Vámos legújabb könyve, a Hattyúk dala kapcsán beszélgetett Veiszer Alindával (36) a Hír TV-n, és ekkor árulta el, miként tudja beleélni magát egy-egy regényének karakterébe.

– A nőket és a gyerekeket is imádom, de nehéz velük azonosulni. Soha nem volt havi vérzésem, nem szültem és nem is fogok, ez már nagyon úgy néz ki, így egyszer próbaképpen jártam tűsarkúban egy hálószobában, de csak azért, hogy tudjam, milyen. Akkor írtam a Sánta kutyát, amelyik egy nő élettörténete. Ha nőt írok, akkor megpróbálok mindig nővé válni. Nem is olyan egyszerű – szögezte le a legendás író, aki a magas sarkú mellett már tógát is öltött a hitelesség érdeké­ben. – Beöltöztem egy római időkben élő nőnek is. Lepedőből csináltam magamnak ruhát.

Megszokott, hogy egy író ennyire beleélje magát egy szerepbe a karakterábrázoláshoz?

– Nem igazán jellemző, de nyilván a hitelesség és az aprólékosabb ábrázolás miatt ezt egyes szerzők megteszik. Ám a legtöbb esetben a nemi identitás erősebb, mint a szakmai, így kevesen vállalják – magyarázta lapunknak dr. Csehák Hajnalka pszichológus. – Aki mégis megteszi, az biztosan még hitelesebben képes ábrázolni a saját nemétől eltérő személyt

Vámos egyébként nemcsak abban látja karakterei hiteles ábrázolását, hogy belebújik a bőrükbe, de horoszkópjukat is gondosan megtervezi.

– Nagyon fontos, hogy a szereplőim ne legyenek egyformák – magyarázta az író. – Ha azt mondom, a főhősöm bak–szűz, akkor tudom, hogy az asztrológusok milyennek tartják. Ha ezt kitalálom előre, akkor az biztosan másképp fog viselkedni, mint a másik.

Sikerművek szerzője

Vámos Miklósnak eddig 35 regénye jelent meg, a legtöbb esetben a család és a történelem összefüggé­seit ábrázolja. Legismertebb műveiként a Zenga Zéneket, az Apák könyvét és a Csillagok világát tartják számon. A Hattyúk dala ötéves munka után kerülhetett az olvasók kezébe.


Gyönyörűen néz kis Kiss Ramóna ebben a fehér csipkeruhában, na, de ki lehet a párja?

$
0
0
Elképesztően mutatott partnere oldalán!
Kiss Ramóna a Playboy gála házigazdájaként gyönyörű fehér csipkeruhában jelent meg a rendezvényen. Szőke haját egyszerű konytba fogták és begöndörítették, a hollywoodi hatást pedig csak fokozta egyszerű szemsminkje és élénkvörös ajkai. Habár ruhája sokat sejtetett, de keveset mutatott, a színésznő minden figyelmet magára vont a gálán!

Kiss Ramóna (@ramona_kiss) által közzétett fénykép,

Felismerné? Smink nélkül indult sétálni Szabó Zsófi - fotó

$
0
0
A színésznő férjével indult egy kis sétára, de biztosan sokan elmentek mellettük anélkül, hogy felfigyeltek volna rá.
Zsófinak teljesen igaza volt, amikor elhagyta a tévéből ismert erős sminket. Igaz, ami igaz, így egy kicsit máshogyan néz ki, azt azonban senki nem állíthatja, hogy ez hátrányára válna. Döntse el ön is: sminkkel jobb, vagy anélkül?

Tudta? Ennyi az esély arra, hogy fehér karácsonyunk lesz

$
0
0
Mint minden év decemberének elején, most is azt találgatja mindenki, vajon fehér karácsonyunk lesz?
„Három héttel az ünnepek előtt erre a kérdésre egyszerűen még nem lehet biztos választ adni“, állítja Dominik Jung a wetter.net meteorológusa.

A hidegre és a hóra vonatkozó kilátások azonban lényegesen jobbak, mint az elmúlt években, mondja a szakértő. Oroszország és Szibéria fölött ugyanis szokatlanul sok hideg levegő gyülemlett fel.
A sokéves átlagot alapul véve 5-15 százalék az esély fehér karácsonyra. Az aktuális értékeket tekintve ehhez még hozzájön 10-15 százaléknyi valószínűség, véli az időjós.

Ez azt jelenti, hogy idén valamivel nagyobb eséllyel várható havazás, pontosabb prognózisra viszont csak 5-8 nappal az ünnep előtt számíthatunk.

Kisállat karácsonyra: ezeket gondoljuk át előtte

$
0
0
Ha karácsonyra egy házi kedvencen gondolkozunk érdemes átgondolni előtte ezeket a pontokat, hogy minden zökkenőmentesen alakuljon!
Eláruljuk, mire kell figyelni...

1. Tudunk rászánni elegendő időt?

Köztudott, hogy egy kutyát naponta többször sétáltatni kell, a játékra szánt idő pedig soha nem elég neki, viszont egy tengerimalac vagy egy nyuszi is igényel napi fél-egyórás társaságot. Ne feledkezzünk meg arról, hogy az új jövevény is családtag! Így a programok szervezésénél is gondolnunk kell rájuk. Ha sokat utazunk,mérlegeljünk, hogy ki vigyázzon rá, esetleg, hogyan vigyük magunkkal. Számoljunk azzal, hogy az első pár héten különösen szüksége lesz a törődésre, arra, hogy biztonságban érezze magát az új otthonában. Alakítsunk ki bizalmat és szoktassuk a házirendhez. -írja az allatportal.hu.
2. Gondoljuk át, hogy ki fog gondoskodni róla!

Érdemes átgondolni, hogy a lakóhelyünk és környezete milyen állat számára lehet hosszú távon alkalmas. Semmiképpen se akarjunk panelbe lovat venni, illetve fordítva se egy tanyára hörcsögöt. Házunkon beül is nézzük meg, hova tesszük a fekhelyét vagy a ketrecét. Egy hangosabb, éjszakai életet élő állat egy gyerekszobában valószínűleg több kellemetlen percet fog okozni, mint kint az előtérben. Sötét helyiségbe se rakjuk radiátor mellé, hiszen a növények se érzik úgy jól magukat, hát még egy kisállat!
3. Megengedhetjük magunknak?

Még egy kisebb termetű háziállat is nagy anyagi elköteleződéssekkel jár, nem csak akkor, amikor megvásároljuk, hanem a fenntartása is! Az alapvető felszerelését követően számoljunk a napi étkezésekkel, valamint a rendszeres orvosi ellátás költségeivel is, mint például az oltásokkal, kezelésekkel és karomvágásokkal is.

Hogy ne legyen sértődés: Ismerjük meg az ajándékozás illemtanát

$
0
0
Felesleges a versengés, a túlköltekezés mindenki számára kellemetlenségekel járhat.
A karácsonyi ajándékozás nemcsak örömteli pillanatokat szerezhet, de kellemetlenségekkel is járhat. A vásárlás sem mindig élmény, de a bajt csak tetézi, ha az átadás is kínossá válik valamiért. Nem mindegy ugyanis, hogy kit, mivel és hogyan lepünk meg. Most még van időnk, hogy megismerjük az ajándékozás illemtanát.

Bontsuk ki

Amikor megkapjuk az ajándékot, akkor azonnal bontsuk ki és nézzük meg, ugyanis hazánkban ez így illik. Ez a szokás nem minden országban egyforma, Kínában például megköszönik a meglepetést, félreteszik, és csak később nyitják ki.

Vegyük le a cédulát

Az üzletekben vásárolt ajándéktárgyakról ne felejtsük el levenni az árcédulát. Ez alól kivételt képez a könyv, ezért felesleges filctollal lefirkálni az árát, nyugodtan rajta maradhat, hogy mennyibe került.

Tartsuk meg

Hatalmas illetlenség tovább­ajándékozni egy olyan tárgyat, amit mi kaptunk. Valamint soha ne szóljuk le a meglepetést, nagyon megbánthatjuk vele a másik felet, aki örömet akart szerezni nekünk.

Tisztázzuk a kapcsolatot

Vásárlás előtt gondoljuk át, hogy milyen viszonyban vagyunk azzal, akit szeretnénk meglepni. Ha úgy gondoljuk, hogy nem elég szoros a kapcsolat közöttünk, akkor igyekezzünk elkerülni a bizalmaskodó vagy tolakodó ajándékválasztást. Nemcsak fehérneműt vagy zoknit nem illik például egyszerű ismerősként ajándékba venni, hanem például illatszert sem, vagyis semmi olyat, ami hozzáér a testhez.

Maradjon a pénztárcában

Karácsonykor nem illik pénzt ajándékozni, még akkor sem, ha ezzel könnyű megúsznunk: nem kell meglepetéseken törni a fejünket, és a bevásárlókörutakat is kihagyhatjuk. Hiába nyugtatjuk magunkat azzal, hogy így azt vesz mindenki magának, amit akar, ezzel a megoldással elveszíti varázsát az ünnep.

Szabjunk határokat

Nem kell drága ajándék ahhoz, hogy őszintén kifejezzük az érzéseinket. Ráadásul egy túl értékes meglepetés miatt kellemetlenül érezheti magát a másik fél, amiért ő ezt nem tudja kellőképpen viszonozni. Sőt nem is kell feltétlenül vásárolni, meglepetést készíteni is lehet.

Csomagoljuk be

Ne tudjuk le azzal a csomagolást, hogy betesszük az ajándékot egy díszes kis tasakba. Sokkal többet jelent, ha mi magunk gondosan becsomagoljuk a meglepetést, és egy kis kártyára személyre szóló üzenetet is írunk mellé.

Nem találja az asszonyt? Itt a segítség - toplistás karácsonyi ajándék

$
0
0
 Elképesztő világító fehérneműket mutatott be a LuminoGlow / Fotó: Profimedia - Reddot
Elképesztő világító fehérneműket mutatott be a LuminoGlow. Ezek a szexi darabok garantáltan felvidítanak mindenkit. Világítanak, ha lekapcsoljuk a villanyt. Toplistás karácsony ajándék!
Az ausztrál cég 2017-re tervezte kollekciót. Ha a maximumot akarjuk kihozni belőle, tegyük be egy fényforrás alá, asztali lámpa tökéletesen megfelelő erre, sötétítsük be a szobát, hagyjuk a szemünket hozzászokni a sötéthez, majd kapcsoljuk le az asztali lámpát, és a fehérnemű világítani fog.

Egy titkos összetevőnek köszönhetik a ruhadarabok a különös világító képeségüket. A világ minden pontjára szállítanak a megrendelőknek.
Melltartót már 9000 forintért vehetünk, egy teljes szettet pedig 20,000 körül kaphatunk.

Figyeljünk a mértékletes édességfogyasztásra az ünnepek alatt is

$
0
0
Izgatott gyermekek, az ablakban kiscsizmák, édességhegyek. A Mikulás december 6-án minden évben tömött puttonnyal érkezik a kicsik legnagyobb örömére, akik így ezen a napon általában több cukorkát, csokoládét fogyasztanak, mint máskor. Lehet-e a megnövekedett édességfogyasztásnak káros hatása rájuk? Az alábbi összeállításban Dr. Karoliny Anna gyermek gasztroenterológus elmondja, hogy a szülőknek mire érdemes odafigyelni az ünnepen.
Mikulás napján a gyermekek általában több csokoládét, édességet fogyasztanak, mint az év többi napján. Vajon a hirtelen megnövekedett cukorbevitel veszélyt jelent a kicsikre? Mi a napi ajánlott édességmennyiség? Hosszú távon milyen hatásai lehetnek a mértéktelen cukorfogyasztásnak?

„Az Egészségügyi Világszervezet 2015-ben kiadott állásfoglalása alapján az ideális az, ha a hozzáadott cukorbevitel nem haladja meg a teljes kalóriabevitel 10%-át. További egészségügyi előnyökkel jár, ha ezt a mennyiséget 5% alá szorítjuk. A napi korlátba a monoszacharidok közé tartozó glükózt, fruktózt, nádcukrot és a malátacukrot is be kell számítani, de a friss gyümölcsökben és zöldségekben lévő cukrok és a tejcukor ezen felül értendő” – mondta el Dr. Karoliny Anna, a Czeizel Intézet gyermek gasztroenterológus szakorvosa.

Hozzátette, hogy életkortól, nemtől, mozgásmennyiségtől és testsúlytól függően a 14 év alattiak napi ideális cukorszükséglete 28-69 gramm között mozog. Az 5%-os korlát betartása azonban még egészségesebb, ami egy 3-6 éves gyermek esetében átlagosan 16 gramm, nagyjából napi 4 teáskanál cukor elfogyasztásának felel meg.

Ezek alapján könnyen kiszámítható, hogy a Mikulás zsákjában az esetek többségében a napi ideális édességmennyiség sokszorosa lapul, amit a kicsik gyakran egy ültő helyükben fel is falnak. Egy tábla tejcsokoládéban nagyjából 60 gramm cukor van, egy nagyméretű csoki szeletben 20 gramm körül, 5 darab gumicukorban kb. 7 gramm és akkor még nem beszéltünk a hozzá fogyasztott üdítő- és kakaós italokról.

"Érdemes betartani az ajánlott mennyiségeket a mindennapokban, mivel a túlzott édességfogyasztás növeli a fogszuvasodás, az elhízás, a szív- és érrendszeri betegségek és így a gyerekkori 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát is” – mondta a Czeizel Intézet szakértője, aki épp ezért a mértékletességet javasolja Mikuláskor is.

A mogyorókrémet például banánnal is adhatjuk a gyerkőcnek, illetve jó megoldás lehet aszalt gyümölcsöket, diákcsemegét vagy kisebb kiszerelésű édességeket rejteni a csizmába, és megtanítani a kicsiknek, hogy a finomságokat osszák be, ne egyszerre egyék meg.

A magas cukorbevitel mellett a mozgásszegény életmód is fokozza a fenti betegségek kialakulásának kockázatát: bátorítsuk gyermekünket a rendszeres mozgásra. Használjuk ki a téli időjárás kínálta lehetőségeket: szánkózzon, hógolyózzon együtt a család, ezek az ünnep legszebb pillanatai!

Horrorlények az otthonunkban

$
0
0
Mikroszkópot ragadni saját otthonunkban igen nagy felelőtlenség. Mert amit szabad szemmel nem látunk, arról könnyű róluk megfeledkezni. Most kezdhetjük elfelejteni szépen az összes kis lakótársunkat újra…
A Panonychus ulmi, magyarul piros gyümölcsfa-takácsatka
Amblyomma americanum, azaz egy olyan kullancs, ami húsallergiát okozhat. Ez itt a szájszerve.
Így néznek ki közelről egy mosogatószivacs felületén a baktériumok.
Közönséges poratka
Ő is egy poratka, egész változatosan tudnak kinézni
Még ő is egy szép kis poratka – ugye milyen szép?
Az álskorpió hazánkban is megtalálható
Így néz ki egy vágódeszka felülete
Psoroptes cuniculi, azaz a fülatka

Most megnézheted Dukai Regina otthonát, elképesztő, ami ott van

$
0
0
Dukai Reginának nem csak az öltözködési stílusa fantasztikus, hanem az otthona is!
Kevés olyan lány van, aki ne irigyelné a modell lakását: trendi, otthonos, letisztult. Reginának nagyon jó ízlése van!

Regina Dukai (@reginadukai) által közzétett fénykép,

Regina Dukai (@reginadukai) által közzétett fénykép,


Regina Dukai (@reginadukai) által közzétett fénykép,

Regina Dukai (@reginadukai) által közzétett fénykép,

Regina Dukai (@reginadukai) által közzétett fénykép,

A gyömbér kekszként, sörként és vírus ellen is bevethető

$
0
0
Az ünnepi készülődés egyik alap feltétele, hogy ne dőljünk ki, ebben is segít ez a fűszer- és gyógynövény.
A szegfűszeg és a fahéj mellett ennek az ázsiai eredetű növénynek az illata is lassan hozzá tartozik a magyar karácsonyokhoz. A gyömbért már Marco Polo is említi, Kínában tett utazása kapcsán, ahol Kr.e. több évszázaddal is már ismerték és fogyasztották. Találkozhatunk fekete „barbadosi” és a fehér „bengáliai” fajtákkal, melyekről az Európai Gyógyszer Ügynökség (European Medicines Agency, EMA) monográfiája is megemlít jónéhány gyógyhatást.

Számos hasznos összetevő (többek közt: magnézium, vas, cink), illetve A-, C-, E- és B-komplex vitaminok bújnak meg az illatos gyöktörzsben. Nem kizárható, hogy valakinél felléphet túlérzékenységi reakció, illetve gyerekeknek nem ajánlott a nagy mennyiségben való fogyasztása.

Immunerősítő hatása viszont közismert: hatékonyan veszi fel a harcot a vírusok és baktériumok ellen is, de a gombaölő képességei is elsőrangúak. Fertőtlenít, izzaszt, leviszi a gyulladást és fájdalmat (akár a menstruációs panaszokat is enyhítheti, vagy migrén esetén is bevethető), és a vércukor szintjének is jót tesz.

Utazási betegségre, hányingerre (kismamáknak előbb érdemes az orvosuk véleményét kikérni), étvágy javításra, illetve puffadásra is bátran alkalmazható. Bónuszban még a koleszterin-szintet, a zsírégetést és a vérrög-képződést is jó irányba befolyásolja, az pedig – a csilipaprikához hasonlóan – mérhető, ahogyan még a ráksejtekkel is elbánik.


Teát vagy sört is főzhetünk belőle, esetleg nyers levét vízzel, vagy limonádéval is fel tudjuk keverni, illetve gyömbér olajjal is jó ötlet köhögés esetén a mellkast bedörzsölni. Külsőleg fürdővízbe is tehetjük, reumás és visszeres panaszokra.

Cserépben is megpróbálhatjuk nevelni: tetszetős növény lesz, ha virágot is hoz, de ma már lényegében bárhol meg is vehetjük. Az általunk leginkább ismert, por formán túl nyersen, illetve kandírozva is kapható, vagy magunk is előállíthatjuk.


Az interneten fellelhető svéd és angol keksz, illetve mézeskalács receptek mellett mézes-chilis pácoláshoz, húsokhoz, és zöldséglevesekhez kiváló ízesítő, de mértékkel használjuk, nehogy az eredmény kesernyés legyen. Sör és forralt bor formájában is fogyasztható. Az igazi tehetségek tökélyre is fejleszthetik a készülődést, ilyen mézeskalács házikók elkészítésével:


Szerinted hogy néz ki Mr. Bean lánya? Meg fogsz lepődni!

$
0
0
Rowan Atkinson lánya bizony egyáltalán nem úgy fest, mint ahogy elsőre gondolnád.
Valószínűleg neked is egyből Rowan Atkinson legismertebb karaktere ugrik be, ha meglátod a színész arcát. Mr. Bean megformálója egy jellegzetes figura, akit be kell valljuk, nem azért szeretünk, mert elképesztően csábítóak lennének a vonásai, de hogy néz ki a Atkinson lánya, a 16 éves Lily?
Lily már több filmben is feltűnt édesapja mellett, azonban sokkal inkább énekesként gondol magára, mintsem színésznőként. Dalait saját maga írja, koncertjein pedig megőrül érte a közönség.


Meztelenül terpeszt Palvin Barbi

$
0
0
Palvin Barbara életének legperverzebb fotósorozatán van túl. A magyar modell a francia Lui magazinnak mutatta meg, miért is ő a legkeresettebb modellek egyike ma világszerte. 
David Bellemere pedig azon szerencsések egyike, aki feltehetően már többször is láthatta meztelenül a mi Barbinkat. A francia fotóssal legutóbb a Maxim magazin fotózásán dolgoztak együtt, és ő az, aki a másik büszkeségünket, Mihalik Enikőt az amerikai Playboy címlapjára is megörökítette.

Íme Barbi, ahogyan eddig csak néhány fotós, és azok láthatták, akiket igazán közel engedett magához!

Ha ezt az 5 tünetet tapasztalod, nagy baj van a hasnyálmirigyeddel

$
0
0
Ne vedd félvállról, mert rossz vége lesz.
A hasnyálmirigyrák áll a halálozási lista élén - 5 évvel a diagnózis után a túlélési adatok szerint nagy valószínűséggel már alulról szagolod az ibolyát. Azért ennyire rossz a túlélési arány, mert a hasnyálmirigyrákot nagyon nehéz korai stádiumban felfedezni, ráadásul egy agresszív, gyorsan áttétet adó daganatról van szó. Azért van néhány figyelmeztető jel, ami arra utal, baj van. Ha bármilyeket, esetleg mindegyiket észleled, azonnal menj orvoshoz. Az életed múlhat rajta.

1. A székleted világos és "úszik".

Ha a székleted világos és lebeg a víz színén, azt jelzi, a tápanyagok nem szívódnak fel rendesen a szervezetedben. A hasnyálmirigy által kiválasztott enzimek segítenek megemészteni a zsírokat, valamint segít a zsírban oldódó vitaminok (A-, D-, E-, K-vitaminok) felszívódásában. Ha a hasnyálmirigy nem működik rendesen, az emésztés sem tökéletes, a széklet pedig világos színű lesz és könnyű. Nyálkásnak is tűnhet, és a WC-ben lévő víz olyan lehet, mintha vékony olajréteg lenne rajta. Ha egy székleted ilyen, ne rohanj egyből az orvoshoz, de ha mindegyik ilyen, ne késlekedj soká.

2. Fáj a hasad vagy a gyomrod.

A hasfájás a hasnyálmirigyrák és az akut hasnyálmirigy-gyulladás legjellmezőbb tünete. Mindkettő végzetes lehet, de másképp fáj. Ha a fájdalom középről indul ki, mielőtt az alsóbb tájékra húzódna, vagy heteken keresztül érezhető, akkor daganat állhat a háttérben. Akkor is, ha az orvos proton-pumpa működést gátló szert írt fel (omeprazole vagy esomeprazole hatóanyagú gyógyszerek tartoznak ide), de a tabletta nem használ. Az orvosok gyakran tévesztik össze a hasnyálmirigyrák okozta fájdalmat reflux-szal vagy más emésztési problémával, amiknek tüneteit a fenti szerek hatásosan csökkentik.

Ha viszont a fájdalom hirtelen jön, nagyon erős, és a hasad közepén érezhető, akkor hasnyálmirigy-gyulladás lehet a baj. Bármelyikről van szó, keresd fel az orvosod.

3. Cukorbeteg leszel.

A hasnyálmirigy olyan hormonokat állít elő, amelyek az inzulintermelést és a vércukor szintet szabályozzák. Ha ez a szerv nem működik rendesen, könnyen alakul ki 2-es típusú cukorbetegség. Ha a súlyoddal és a táplálkozásoddal nincs probléma, de ennek ellenére diabétesszel diagnosztizálnak, akkor érdemes megvizsgálni a hasnyilmirigy működését. Ugyanez érvényes azokra a cukorbetegekre, akik egyszer csak azt veszik észre, a betegségüket már nem tudják kontrollálni úgy, ahogy eddig.

4. Kavarog a gyomrod egy hamburger után.

A hányinger és a hányás akkor hasnyálmirigyrákra figyelmeztető tünet, ha zsíros ételek elfogyasztása után jelentkeznek. Mivel ez a mirigy választja ki a zsírokat lebontó enzimeket, ha bármi gond van vele, az az emésztési problémákon meglátszik. A hamburgerhez hasonlóan a pizza, az avokádó és az olajos magvak is sok zsírt tartalmaznak, hányingert okozhatnak.

5. Indokolatlanul fogysz.

A nagyfokú súlyvesztés már előrehaladott állapotú hasnyálmirigyrákra utal, de ha azt veszed észre, hogy nem diétázol, de fogytál pár kilót, és hozzá a hasad is fáj, akkor az intő jel lehet. A nagy súlyveszteség pajzsmirigy problémára is utalhat. Bármi is okozza, az indokolatlan fogyásnak soha nem szabad örülni.

Botrányos válás: Pitt elveheti a gyerekeket, ha Angelina kiteregeti a szennyest

$
0
0
Bár már úgy tűnt, hogy szépen csendben rendeződik a viszony Angelina Jolie és Brad Pitt között, mégsem tudnak dűlőre jutni.
A válófélben lévő felek már korábban megállapodtak arról, hogy egy zárt, privát tárgyaláson egyeznek meg hat közös gyermekük elhelyezéséről s a láthatásról, valamint az anyagiak elosztását is itt tisztázzák. Ennek ellenére nemrég Jolie kijelentette: ő már nem szeretné kizárni a sajtót a tárgyalásokról.

Bennfentesek szerint amikor ezt Pitt megtudta, őrjöngésben tört ki, s azzal vádolja Jolie-t, hogy a gyerekeiket teszi tönkre azzal, ha kiteregeti a családi szennyest, és ebben az esetben nem fél agresszívabban fellépni, s akár a gyerekeket is elveszi az anyjuktól – írja a TMZ.


Sosem találod ki, mit kapott apjától 18. születésnapjára Lajcsi lánya

$
0
0
A zenész lánya pont 18 évvel ezelőtt született, édesapja még arra is emlékszik, ez a nap pont az akkori szilveszteri Dáridó forgatásra esett. Azóta Bogi igazi nővé cseperedett, így nem csoda, hogy Lagzi Lajcsi mindentől óvja.
Szerintem feleségemmel jó munkát végeztünk a gyerekek nevelésében, így nem kell majd féltenem a lányomat nagykorúsága után sem - mondta a zenész a szerda reggel  Mokkában.

Amennyiben Bogi szórakozni szeretne, mindig megbeszélik édesapjával mikor ér haza, és alapvető, hogy felveszi a telefonját, ha szülei keresik. Míg Lajcsi fiai a zene iránt érdeklődnek, lánya a művészetekért rajong, évek óta fest.

Ennek megfelelően Bogi egyedülálló ajándékot kapott születésnapjára, édesapja megszervezett neki egy kiállítást. A Lajcsit persze óriási büszkeség tölti el, hogy a lánya ilyen tehetséges valamiben.

A Mokka után a FEM3 Café stúdiójában volt jelenése apának és lányának, ahol kiderült, Bogit nem csak a festészet érdekli, hanem a modellkedés is. Erre persze Berki Krisztián azonnal lecsapott,meginvitálta a lányt egy fotózásra. 

Úgy gondolom, a festészet és a modellkedés nem zárja ki egymást. Szívesen kipróbálnám magam egy fotózáson - mondta Bogi a műsorban.

Végül abban maradtak, ha fotózásra kerülne a sor, édesapja vagy a testvére biztosan elkísérné. Lajcsi úgy gondolja, baráti viszony van közte, és gyermekei között, valamint a vele történt megpróbáltatások csak közelebb hozták a családot egymáshoz.


Perel a rákos színésznő férje

$
0
0
Shannen Doherty férje, Kurt Iswarienko a színésznő volt menedzserét perelte be. Állítása szerint a sztár mellrákja miatt tönkre ment a szerelmi életük. 
A Beverly Hills 90210 című sorozatból ismert színésznő betegsége tavaly augusztusban úgy derült ki, hogy egy internetes újság felfedezett egy bírósági beadványt, amelynek tartalma szerint Doherty beperelte az anyagi ügyeit intéző céget, amiért azok elmulasztották befizetni az egészségbiztosítását, így szünet lépett fel az egészségügyi ellátásra való jogosultságában, ami miatt több hónap késéssel jutott csak el az orvoshoz.

A Tanner Mainstain Glynn & Johnson nevű céget most Doherty férje is beperelte. Kurt Iswarienko állítása szerint felesége mellrákjának kezelése egy hosszan elhúzódó procedúra, hiszen emlőeltávolításon, kemoterápián és sugárkezelésen is át kellett esnie.

Mindez pedig a férfi számára is számos hátrányt, köztük érzelmi kimerülést, keresetkiesést, illetve a szerelmi életük megromlását okozta. Iswarienko állítása szerint konkrét anyagi kár is érte, hiszen elveszítette egyik ingatlanát, mivel az anyagilag is megterhelő betegség miatt nem tudta fizetni a törlesztőrészleteket.

Feleségéhez hasonlóan a férfi is szerződésszegés és csalás miatt perel, és anyagi és nem anyagi kártérítést is követel a hanyag társaságtól. Mint arról korábban többször is beszámoltunk, Shannen Doherty jelenleg is keményen küzd a rákkal, kemoterápiája után nemrégiben kezdték el rajta a sugárkezelést.

Most már hivatalos: tényleg számít a méret

$
0
0
Egy új tanulmány azt bizonyítja, hogy a nők az egyéjszakás kalandoknál a nagyobb péniszt preferálják, míg egy hosszútávú kapcsolatnál megelégednek az átlagosnál kicsit nagyobb mérettel is.
A Kaliforniai- és az Új Mexikói Állami Egyetem kutatói 75 nő véleményét vizsgálták, 18 és 65 év között. A hölgyeknek 33 különböző méretű, 3D nyomtatással készült műpénisz közül kellett választaniuk. Annak érdekében, hogy a bőrszín ne befolyásolja a választást, a hímtagok mind kék színűek voltak.

A következő eredményekre jutottak:

- egy hosszútávú kapcsolatban a preferált hímvessző hossza 16 cm, körmérete 12,2 cm,
- az egyéjszakás kalandnál azonban a 16,3 cm hosszú, 12,7 cm körméretű péniszt részesítették előnyben.

Ez volt az első olyan felmérés, amelyben a nők 3D-s modellek közül választhattak, ezzel együtt az első olyan hiteles bizonyíték is, mely szerint a legtöbb nő az átlagméret feletti hímtagokat részesíti előnyben.

A legutóbbi kutatások szerint, melyben globálisan 15 ezer férfi péniszének méretét dokumentálták, az átlagos erektált pénisz 13,1 cm hosszú, körmérete pedig 11,7 cm.

Dr. Nicole Prause, a kutatás vezetője egy kérdéssort is összeállított a kutatásban résztvevő nők számára, melyben az előző kapcsolataikra utaló kérdésekre kellett válaszolniuk. Ebből fény derült arra is, hogy néhány nő vetett már véget kapcsolatnak a párjuk hímtagja miatt: 7 százalékuk azért, mert túl nagynak, 20 százalékuk pedig azért, mert túl kicsinek találták.

A nagyfenekű nők okosabbak és egészségesebbek

$
0
0
A dúsabb fenékkel rendelkező nők nagyobb valószínűséggel küzdenek le krónikus betegségeket, ráadásul jól vág az eszük is - derítette ki egy brit kutatás. A nagyfenekű nők okosabbak és egészségesebbek
Azt hitted, hogy a nagy fenék szégyellnivalóan ciki? Egy legújabb brit kutatás alapján inkább büszkének kell lenni rá. A vizsgálat alapján a terebélyesebb üleppel rendelkező nők egészségesebbek, mert olyan a hormonháztartásuk, hogy nagyobb valószínűséggel küzdenek le krónikus betegségeket, mint a cukorbetegséget vagy a szív- és érrendszeri panaszokat. Sőt: ezek a hölgyek okosabbak is - írja a Szeretlek Magyarország.

Az Oxfordi Egyetem Diabétesz, Endokrinológiai és Metabolizmus Központja egy kutatás során azt találta, hogy a nagyobb fenekű hölgyek intelligensebbek és bizonyos betegségekkel szemben számottevően ellenállóbbak, mint ellenkező társaik. Összesen 16 ezer nőt vizsgáltak.

A tanulmány kimutatta, hogy a kerekebb popsijú nőknek általában kisebb a koleszterinszintje és több hormont termelnek, amelyekkel szervezetük kedvezőbben le tudja bontani a cukrokat. Sőt mi több, mivel a fenekükön és a combjuk felső részén vastagabb zsírszövet húzódik, nagyobb az esélyük, hogy a veszélyes zsírsejteket felfogják, így például megakadályoznak akár halálos kimenetelű szív- és érrendszeri betegségeket is.

A nagyobb popsijú nők állítólag többet termelnek leptinből, vagyis abból a hormonból, amely a súlygyarapodást kontrollálja és dinopektinából is, amely gyulladáscsökkentő, érvédő és cukorbetegség elleni hatással bír. Mindezek annak köszönhetők, hogy a nagyobb fenékben hosszútávon keresztül tárolódhatnak bizonyos zsírsavak.

Az IQ is nagyobb

A tudósok szerint a magasabb intelligencia pedig annak köszönhető, hogy az Omega 3 zsírsav magasabb számban van jelen a terebélyesebb ülepű hölgyek testében, amely anyag bizonyítottan serkenti az agyfejlődést és az agyműködést. Az oxfordi kutatók még egy jó hírt találtak kísérleteikben: minden bizonnyal öröklődik az okosság, mert azok a gyerekek, akik szélesebb csípőjű anyától születtek, agyilag sokkal fittebbek.

Az Elhízás Nemzetközi Folyóirata című szaklapban közölt tanulmány végezetül arra tért ki, hogy ugyan a túlsúly nem egészséges és aligha ajánlott, a faron és a combokon feszülő zsírsejtek valamennyi védelmet nyújtanak. Konstantinos Manolopulos, a kutatás vezetője azt nyilatkozta, hogy "a csípő és a combok körüli zsír jót tesz neked, de a has körüli már nem kívánatos."

Az EliteDaily viszont különböző amerikai vizsgálatokat is említ, amelyeknél a kutatók egyenesen azt találták, hogy a szélesebb csípőjű, nagyobb fenekű, de keskenyebb derekú hölgyek tovább élnek. A tudósok azonban arra nem tértek ki, hogy mennyi zsír túl sok már a kedvezőnek ítélt testtájakon, ha egyáltalán lehet ilyet meghatározni.

Drága kéj: Elképesztő összeget fizettek a dögös modell szüzességéért

$
0
0
A feszes testű Aleexandra Khefren még csak 18 éves, de máris kiábrándult a szerelemből. Ezért úgy döntött, nem vár az igazira, inkább a neten bocsátja árverésre legféltettebb kincsét: saját szüzességét.
A licit valóságos őrületet váltott ki a világhálón, mindenki a fiatal román fehérneműmodell ártatlanságát akarta.

A befutó végül egy dúsgazdag bukaresti üzletember lett, aki nem kevesebb mint 632 millió forintnak megfelelő összeget fizetett az első éjszakáért.

Bár Aleexandra nem adta olcsón magát, az elképesztő összeg 20 százaléka mégsem az ő markát üti. A kisebb vagyok egy részét annak a német ügynökségnek kell átutalnia, ami segített neki nyélbe ütni a pajzán üzletet.
A nagy napra a tervek szerint jövő februárban kerül majd sor, a pénzéhes modell ekkora találkozik először a szerencsés és meglehetősen bőkezű mágnással, aki minden bizonnyal sokat vár majd a pénzéért.
Viewing all 4077 articles
Browse latest View live